Az Anyák Harca

Adott pillanatban anyává váltam. Sok nővel előfordul ez, hogy friss anya lesz, szóval nem történt velem semmi különleges. Vagy mégis?
A társadalom valahogy arról győz meg, hogy ezt mosolyogva kell viselni. Akkor is, ha épp nehéz. Mert senki nem segít. Mert mindent görcsösen jól akarsz csinálni, de nem tudod, hogyan. Mert a legjobbat akarod a gyerekednek, de valahogy mindig az a vége, hogy mindent rosszul csinálsz. Az "internetes" anyák szülés után 1 nappal már jógázni mennek és visszanyerték a régi alakjukat, te pedig felállni sem bírsz az ágyból és több testrészedből is mindenféle nedvek folynak. Az első hónapok monotonitása amortizálja az agyad. Egyedül vagy, még ha vannak is barátaid. Valahol. És úgysem fogod hangosan kimondani a bajaidat, mert akkor milyen anya vagy te?
És ilyenkor a nő hasonszőrűek társaságát keresi. Ideális hely: internet. Blogok, csoportok. Amelyek tele vannak okos és tapasztalt anyukákkal, akik megértenek téged és tanácsokat adnak. Az elején....amíg elhiszed nekik, hogy eddig mindent rosszul csináltál, és ezután jól fogod. Azt, hogy ha nem szoptatod a gyereked legalább 2 évig, akkor megbetegíted. Ha nem BIO dolgokat eszel és adsz neki is, akkor megmérgezed. Ha nem kizárólag saját készítésű ételt adsz neki, akkor egy életre tönkreteszed az egészségét. Ha nem hordozod, akkor lusta vagy. Ha nem együtt alszol vele, akkor lelki sérültet csinálsz belőle. Ha nem háttal ülteted az autóban egész vagy 5-6 éves koráig, akkor megölöd. Ha nem az XY márkájú cipőt adod rá, akkor deformálod a lábát. Ha hagyod rajzfilmet nézni, megállítod az agyi fejlődését. Ha nem játszol vele egész nap, akkor elhanyagolod. Ha öblítőt használsz a ruhái mosásához, rákossá teszed. Ha hagyod önállóan játszani, lusta és gonosz vagy. Ha néha nagymama vagy bébiszitter vigyáz rá, önző vagy. Ha szőrtelen a lábad, önző vagy. Ha időt szakítottál rá, hogy hajat fess, önző vagy. Ha egyáltalán mersz létezni az internetes anyás csoportokon kívül, önző vagy. És a tanácsok csak addig érkeznek, amíg úgy csinálod, ahogy mondják. Ők.
És elhiszed. Az elején elhiszed, mert nincs más választásod. Én is hajlottam rá. Mert egyedül voltam egy idegen országban, egy friss gyerekkel, változásokkal rajtam, körülöttem és bennem, amelyek nem tetszettek. Bármennyire is igyekezett segíteni a férjem és családja, ezek a dolgok belül zajlanak.
Természetemből (vagy képzettségemből?) kifolyólag szkeptikus fajta vagyok. Nem feltétlenül hiszem el a kapott információt, akkor sem, ha 10 ember mondja ugyanazt, hacsak nem látok valami hiteles forrást róla. Nekem nem elég, ha elmondják, hogy "mert a WHO ezt ajánlja". Látni akarom, hogy tényleg ezt ajánlja-e, és tudni akarom, miért.
Így történt, hogy elkezdtem olvasni. Sokat. Így történt, hogy kiléptem a határokból, amelyeket gyakorlatilag saját magamnak kezdtem el szabni az anyás csoportok hatására. És így történt, hogy az ilyen klubok és csoportokban kitörő háborúkat elkezdtem kívülről követni és szemlélni.
Mert mind találkoztunk már ezzel, igaz? Amikor a sok anyuka, aki abba kapaszkodik, hogy attól jó anya, hogy azt és úgy csinálja, amit és ahogy, egyszerűen képtelen elfogadni, hogy másvalaki más utat választott, és ugyanúgy meg van győződve arról, hogy az úgy helyes. Mert csak azt a könyvet olvasta és nem tudja, hogy létezik más is. Mert csak azt a terméket próbálta, és nem tudja, hogy jó lehet más is. Mert csak AZ a gyereke van, és nem hiszi el, hogy lehet másmilyen is. És ilyenkor jönnek a marakodások és egymás földbe tiprása. Csúnyán. Néha annyira csúnyán, hogy a másiknak komoly traumát tud okozni.
És miért? Mert az egyszerű tény, hogy másképp is lehet jó, hogy másképp is lehet helyes, hogy másképp is LEHET, annyira elbizonytalanítja az anyát, hogy meginog mindenben. MINDENBEN. És elveszíti önmagát. Ahelyett, hogy pont így találná meg önmagát. Ahelyett, hogy önmagára és a gyerekére figyelne, arra figyel, hogy megfeleljen egy irányelvnek, amit egy internetes idegen állított fel előtte. Akit nem is ismer....
És így történt, hogy eldöntöttem, megpróbálok ezen változtatni. Kiderült, hogy nem vagyok ezzel egyedül, de ez valahogy nem csoportosult klubbá, mert nincs idő ilyesmire. Kiderült, hogy motiváció sem. Mert könnyebb követni valamit, mint alaposan utánanézni, és a többség úgyis ezt választja. Ez ad biztonságot. A keret és az ezt alkotók támogatása. Aki pedig, mint én, nem hajlandó sablonokat követni, végül nem akar majd tömegeket győzködni arról, hogy bizony jó érzés kiszakadni.
Az anyák harca nem fog véget érni. Egyszerű dolgokból csinálnak háborút. Aminek oka tulajdonképpen....mi is? A saját igazunk bizonyítgatása, de kinek is? A másiknak? Miért? Én úgy látom, hogy inkább önmagukat győzködik. Mert a megingásnak még a gondolata is rémísztő. Empatikusnak lenni nehéz. Elfogadni, hogy másvalakinek jó lehet akkor is, ha másképp csinálja, nehéz. Főként, mert a fentebb említett "egészséges" utak nem is a legegyszerűbbek. Időt, energiát és pénzt emésztenek fel....és ha kiderül, hogy nem érte meg...ha csak egy pillanatra felmerül, hogy meg se éri....na azt már nem. Inkább harapjuk le a másik fejét, mert olyan nincs. Ha már ennyi mindent beleáldoztunk....
Pedig ha fáj valahol, nem gond, ha beismerjük. Ha fáradtak vagyunk, nem baj, ha nem mosolygunk. Ha babakocsiba tesszük a gyereket, nem vagyunk kényelmesek. Ha nem megy a szoptatás, nem vagyunk rossz anyák. Ha ki van festve a körmünk, nem hanyagoljuk el a gyereket. Ha az agyunkra megy néha a sírás: nem baj. Emberek vagyunk. A gyerekeink is azok. És ha elfogadjuk, hogy a másik anyuka másképp döntött, mint mi, nem dől össze a saját világunk sem; ha csak nyelünk egyet, és kommentelés, harc nélkül továbbgörgetünk, akár még elégedett anyák is lehetünk.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések